Biztos, hogy gyógyszerektől ténylegesen jobban leszünk?
Ha ma megkérdezném az embereket, mit jelent egészségesnek lenni, valószínűleg sokan azt válaszolnák: „Nem vagyok beteg.” Pedig számomra a kettő egyáltalán nem ugyanaz. Az, hogy nincs diagnosztizált betegségünk, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban jól vagyunk. Ahogyan az sem természetes állapot, hogy folyamatosan együtt élünk különböző testi vagy lelki tünetekkel, csak azért, mert idővel megtanultunk alkalmazkodni hozzájuk.
Amikor a tünet megszokottá válik
A modern világban mégis lassan megszokottá vált, hogy valakinek mindig fáj valamije, rosszul alszik, fáradt, puffad, refluxa van, rendszeresen fáj a feje vagy a háta, szorong, magas a vérnyomása, hormonális problémákkal küzd, vagy egyszerűen úgy érzi, hogy soha nincs igazán jól.
Egy idő után pedig már fel sem merül bennünk, hogy lehetne másképp is. Azt mondjuk: „mindig is sokat fájt a gyomrom, gyerekként”, „soha nem aludtam jól”, „mindenkinek magas a vérnyomása a családban”, „ebben a korban ez már normális”.
Pedig érdemes lenne időnként megkérdeznünk magunktól: valóban természetes mindez, vagy csak annyira megszoktuk, hogy annak tekintjük?
A tünet csillapítása és az okok keresése
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezzel nem a gyógyszerek vagy a modern orvostudomány ellen beszélek. Éppen ellenkezőleg. Óriási dolog, hogy ma már olyan gyógyszerek, diagnosztikai eljárások és orvosi beavatkozások állnak rendelkezésünkre, amelyek életeket mentenek, betegségeket tartanak kontroll alatt és rengeteg szenvedéstől kímélnek meg bennünket. Vannak helyzetek, amikor a gyógyszeres kezelés vagy más orvosi beavatkozás nélkülözhetetlen.
A kérdés számomra sokkal inkább az, hogy mi történik a gyógyszer bevétele mellett. Megállunk-e ott, hogy sikerült csökkenteni a tünetet, vagy kíváncsiak leszünk arra is, hogy mi járulhatott hozzá annak kialakulásához?
Milyen körülményeket teremtünk a regenerációhoz?
A szervezetünk elképesztő önszabályozó és regenerációs képességgel rendelkezik. Folyamatosan alkalmazkodik, sebeket gyógyít, szabályozza a testhőmérsékletünket, működteti az immunrendszerünket és ezernyi olyan folyamatot végez, amelyre nekünk tudatosan egyetlen pillanatig sem kell gondolnunk. A kérdés tehát nemcsak az, hogy mire képes a testünk, hanem az is, hogy mi milyen körülményeket teremtünk ehhez. Mennyit alszunk, hogyan táplálkozunk, mozgunk-e, hagyunk-e időt a regenerációra, és mennyi időt töltünk folyamatos készenléti állapotban.
Mert ha egészen őszinték akarunk lenni, a testi-lelki jóllétünket gyakran a lista végére helyezzük. Fontosabb a munka, a határidő, a telefon, a család, mások elvárásai és az, hogy mindennel elkészüljünk.
Majd pihenünk később, majd elkezdünk mozogni januárban, majd rendesen eszünk karácsony után, majd foglalkozunk azzal a konfliktussal később, majd változtatunk azon, amiről pontosan tudjuk, hogy nem jó nekünk. Majd, majd, majd…
Csakhogy a testünk nem vár addig, amíg majd mi eldöntjük, hogy mikor leszünk készek a változásra.
Éppen ezért gondolom azt, hogy a tüneteinkre, a testünk jelzéseire és a gyakran visszatérő érzéseinkre nem feltétlenül ellenségként kellene tekintenünk, hanem olyan jelzésekként, amelyekre érdemes odafigyelni. Minden tartós, visszatérő vagy aggasztó panaszt komolyan kell venni és szükség esetén orvosilag ki kell vizsgálni, de közben azt is érdemes megkérdezni magunktól, hogy mit tehetek én azért, hogy valóban jobban legyek?
Vegyük példaként a magas vérnyomást
A magas vérnyomás ma már népbetegségnek számít, és azért is különösen veszélyes, mert hosszú ideig akár komolyabb panasz nélkül lehet jelen. Kialakulásában szerepet játszhat az öröklött hajlam, az életkor, a túlsúly, a dohányzás, a mozgásszegény életmód, a túlzott sófogyasztás, bizonyos betegségek és a tartós stressz is. Éppen ezért a magas vérnyomást komolyan kell venni, rendszeresen ellenőrizni, és szükség esetén megfelelő orvosi kezelést alkalmazni.
De számomra a történet nem ér véget ott, hogy megszületett a diagnózis és elkezdtük szedni a gyógyszert. Arra, hogy miért alakult ki a magas vérnyomásunk, nem feltétlenül van ráhatásunk, arra viszont már sokkal inkább, hogyan élünk tovább vele. Mennyit mozgunk, hogyan táplálkozunk, dohányzunk-e, mennyi alkoholt fogyasztunk, hogyan alszunk, mennyi tartós stressz van jelen az életünkben, és tudunk-e egyáltalán valóban pihenni, továbbá, hogyan kezeljük az érzelmi életünket.
Ennek azért is van jelentősége, mert a tartósan nem megfelelően kontrollált magas vérnyomás hosszú távon károsíthatja az ereket és a szerveket, és növeli többek között a szívinfarktus, a stroke, a szívelégtelenség és a vesebetegség kockázatát. És a kezeletlen, nem csak azt jelenti, hogy nem szedjük a gyógyszert, hanem azt is, hogy nem változtatunk semmit az életünkön.
A gyógyszer tehát lehet nélkülözhetetlen része a kezelésnek, de nem változtatja meg azt, ahogyan élünk, csak azt, hogy túléljünk!
Engem természetgyógyászként éppen ezért nemcsak a vérnyomásmérőn megjelenő szám érdekel, hanem az ember is mögötte. Mekkora terhelés alatt él? Folyamatosan teljesít, megfelel és intézkedik, vagy képes időnként megállni? Tud nemet mondani? Hogyan kezeli a konfliktusait, a félelmeit, a haragját vagy a veszteségeit? Van helye a életében saját magának is?
A keleti orvoslás nem választja külön az embert a testétől. A testi, érzelmi, mentális és életmódbeli folyamatokat egymással összefüggésben szemléli. Ez számomra nem a nyugati orvoslás helyett fontos, hanem mellette. Az egyik diagnosztizál és kezel, a másik szemlélet pedig arra is ösztönöz, hogy az egész embert és azt az életet is megnézzük, amelyben a betegség megjelent.
Nőknél és férfiaknál más ugyan a kiváltó ok, de az eredmény ugyanaz. Nem vagyunk jól!
A férfiak és a nők élete rengeteget változott, és az elvárások nagyon megnőttek, mindkét nemmel szemben, mind a társadalom, mind pedig önmagunkkal által. Teljesíteni, helytállni, jól kinézni, sikeresnek lenni, pénzt keresni, családot működtetni, kapcsolatokat fenntartani, és közben lehetőleg erősnek, kiegyensúlyozottnak és boldognak maradni. Mintha mindennek egyszerre kellene megfelelnünk. De hiszen ez lehetetlen!
Ennek talán az egyik legszembetűnőbb jele, hogy nőknél és férfiaknál egyaránt soha nem látott mértékben vannak jelen a krónikus betegségek, az elhízás, a mentális problémák és a különböző testi-lelki tünetek, miközben az orvostudomány fejlettebb, mint valaha.
A teljesítmény nyomása a férfiak életében
A férfiaknál még mindig erősen jelen van az az üzenet, hogy az értékük jelentős részét a teljesítményük határozza meg. Legyen erős, teremtsen biztonságot, keressen jól, legyen sikeres, oldja meg a problémákat, és lehetőleg ne mutassa, ha közben fél, elfárad vagy bizonytalan.
Régen azt mondtuk volna: „hozza haza a bivalyt”. Csakhogy ma már sokszor egy bivaly nem elég, hiába elégítené ki az Ő és családja szükségleteit. Kell még kettő, három, négy, lehetőleg nagyobb, szebb és értékesebb, mert közben folyamatosan megy a méregetés, ki hol tart, mennyit keres, milyen autóval jár, milyen házban él, milyen pozícióban dolgozik és hol áll a társadalmi hierarchiában.
De vajon jól van abban az életben, amelynek az eléréséért ennyit dolgozik, küzd?
Hiszen sok férfit még mindig arra nevelnek, hogy ne panaszkodjon, ne sírjon, ne mutassa a gyengeségét, hanem csinálja, hozza létre, küzdjön, ne adja fel soha, menjen tovább és oldja meg.
És pont ezek a beléjük nevelt társadalmi elvárások, konzekvenciák távolítják el leginkább önmagunktól. Hiszen a „nyomás” hatására nem tudnak kapcsolódni magukhoz, benne maradnak olyan élethelyzetekben, feladatokban és kapcsolatokban, amelyek már rég nem szolgálják őket, és inkább megbetegítik magukat, minthogy felvállalják önmaguk tényleges érzéseit és szükségleteit, mert gyengeségnek és kudarcnak tekintik azokat.
A kellemetlen érzések azonban, mint a félelem, harag, a csalódottság vagy a kiszolgáltatottság attól nem tűnik el, hogy elnyomjuk. A feszültség levezetésének könnyen eszközévé válhat az alkohol, a dohányzás a túlevés, a túlzott munka vagy más pótcselekvés, miközben a szervezet is viseli a tartós terhelést.
A szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, az elhízás, az anyagcsere- és prosztataproblémák, valamint a daganatos betegségek komoly férfiegészségügyi terhet jelentenek. A férfiak reproduktív és szexuális egészségéről is többet kellene beszélnünk, hiszen kutatások hosszabb távon csökkenő spermiumszámot jeleznek, a meddőség hátterében pedig lassan közel ugyanúgy jelen vannak a férfiak, mint a nők.
A szexualitásunk sem különálló része az életünknek, sőt. A tartós stressz, a kimerültség, az életmód, a testi állapot és a párkapcsolatunk minősége mind hatással lehet arra, hogyan működünk ezen a területen.
Az egymásra rakódó női szerepek
A nőknél másképpen rakódnak egymásra a terhek. Ma egy nő tanuljon, dolgozzon, építsen karriert, legyen önálló és teremtsen egzisztenciális biztonságot, miközben a klasszikus női szerepek jelentős része nem tűnt el. Sok esetben továbbra is rá hárul a család működtetésének, a gyermekek körüli feladatoknak és a gondoskodásnak jelentős része, miközben legyen jó társ, jó anya, jó munkaerő, jó nő, legyen csinos, türelmes, fitt és kiegyensúlyozott. Mindezt úgy, hogy a gyermekvállalás, a várandósság, a szülés, majd a menopauza, és az ezekkel járó testi és hormonális változások terhét továbbra is a női szervezet viseli.
Ehhez társulhat a biztonságérzet hiánya és az állandó készenlét, hogy mi lesz a munkával, a pénzzel, a gyerekekkel, a kapcsolattal, az idősödő szülőkkel, és hogyan lehet mindennek egyszerre megfelelni. Mindezt az egyre inkább labilissá váló kapcsolatok hiányában, vagy akár annak ellenére is átéli, hiszen a férfiak biztonságot nyújtó jelenléte már nem ugyanazt jelenti, mint nagyanyáink idejében,
A kapcsolatok, házasságok erős kohézióját egyre inkább átveszik az egyéni érdekek és inkább kerül előtérbe az „én”, nem pedig a „mi” dinamikája.
Az egyre növekvő szerepelvárások és a társadalmi és média által közvetített kényszeres megfelelés egyre inkább erősíti a „kevesebb” vagyok érzését és többek között ezért is egyre több nő küzd már egész fiatalon is pajzsmirigybetegséggel, vércukor- és anyagcsere-problémákkal, túlsúllyal, hormonális panaszokkal és termékenységi nehézségekkel.
Vagyis joggal merül fel a kérdés, hogy hol vagyok én a saját életemben?
Ezeknek a problémáknak természetesen mindkét nem esetében összetett biológiai, genetikai, környezeti és életmódbeli okai lehetnek. A tartós stressz és a túlterheltség nem magyaráz meg minden betegséget, de attól még része lehet annak a képnek, amelyben az ember végül már egyszerűen nem érzi jól magát.
És talán ez a közös pont. A férfi sokszor azt érzi, hogy még többet kell teljesítenie ahhoz, hogy elég értékes legyen, a nő pedig azt, hogy minden szerepében egyszerre kellene elég jónak lennie. Közben mindkettőjük életében könnyen háttérbe kerül ugyanaz az ember, saját maguk.
A test pedig gyakran már jóval a diagnózis előtt jelez. Rosszabbul alszunk, fáradtabbak vagyunk, változik az emésztésünk vagy a testsúlyunk, csökkenhet a szexuális vágyunk, ingerlékenyebbek leszünk, nem tudunk kikapcsolni, és még akkor is a problémáinkon gondolkodunk, amikor elvileg pihennénk. Ezekből nem diagnózist kell gyártani, hanem észrevenni, hogy valami nincs rendben.
Nem bűnöst, hanem változtatási lehetőséget keresünk
Amikor pedig eljutunk oda, hogy valóban nem vagyunk jól, szerintem nem azt kell keresnünk, hogy „ki vagy mi okozta a betegségemet?”. Ez leegyszerűsítő és igazságtalan lenne. Sokkal fontosabb lenne tisztázni magunkban. Ez így alakult, ennyit tudtam tenni, így tudtam működni eddig, most itt tartok.
De a jövőben min tudok változtatni azért, hogy jobban legyek ezután? Miben látom a továbbiakban az én felelősségemet az életemmel, a jóllétemmel, az egészségemmel kapcsolatban?
A válasz mindannyiunknál más lesz, de már maga a kérdés, ha megfogalmazódik, is azt jelenti, hogy nemcsak elszenvedői, hanem aktív résztvevői szeretnénk lenni a saját jóllétünknek.
De akkor mit jelent valóban egészségesnek lenni?
Számomra az egészség soha nem csupán a betegségek hiányát jelentette. Egészségesnek lenni azt jelenti, hogy alapvetően jól vagyunk a saját életünkben. Van energiánk, tudunk pihenni, vannak céljaink, képesek vagyunk örülni, szeretni és szeretetet elfogadni. Olyan kapcsolatokat alakítunk ki, amelyekben jól vagyunk, és ismerjük annyira önmagunkat, hogy észrevegyük, amikor valami már túl sok, vagy amikor változtatnunk kell.
Az egészség számomra belső rugalmasságot is jelent. Nem azt, hogy soha nem félünk, nem zuhanunk meg, nem veszítünk el számunkra fontos embereket, vagy mindig tökéletesen kezeljük a problémáinkat. A fájdalom, a veszteség és a nehéz időszakok hozzátartoznak az élethez. De nagyon nem ugyanaz megélni egy nehéz időszakot, mint évekre vagy évtizedekre berendezkedni a szenvedésre, lelki és testi szinten egyaránt, és közben elhinni, hogy az élet egyszerűen ilyen.
Szerintem az életünket nem túlélni kell, hanem megélni. A túlélés számomra az, amikor folyamatosan bírunk, cipelünk, alkalmazkodunk és elviselünk. Együtt élünk a testi tüneteinkkel, cipeljük a lelki terheinket, benne maradunk olyan helyzetekben, amelyekben régóta nem vagyunk jól, és közben egyre távolabb kerülünk saját magunktól. Pedig én nem hiszem, hogy szenvedésre születtünk.
Ezért számomra nem az a legfontosabb kérdés, hogy hány évet élünk, hanem az, hogyan éljük meg azokat az éveket, amelyeket kapunk. Mennyire tudjuk kibontakoztatni a bennünk rejlő lehetőségeket, megvalósítani a céljainkat, örülni, szeretni, kapcsolódni és jelen lenni a saját életünkben. Egy teljes élet számomra nem attól teljes, hogy hosszú, hanem attól, hogy valóban megélt.
Számomra az egészség és az igazi jóllét nemcsak a tünetek és betegségek hiányát jelenti, hanem azt a belső stabil állapotot, amikor a testünkkel, a lelkünkkel, az elménkkel összhangban, önmagunkkal együttműködve, a lehető legteljesebben megéljük azt az életet, amely valóban a miénk.